Egy év múlva választás lesz, hogyan értékeli az eddig eltelt négy évet?
Igen, a hírekben már szerepelt is a dátum, jövő év június 9-én lesz a választás, együtt az Európai Parlament képviselőinek a választásával.
Egy klasszikus idézettel tudom jellemezni a teljesítményünket: 3,6-ra értékelem magunkat. „Nem jó, de nem is tragikus”. Működik a kerület, ami önmagában is nagy szó, vannak kisebb beruházások, inkább karbantartások, de az elmúlt években az állandósult pénzhiány miatt a jelentősebb fejlesztéseket sajnos elmaradtak, sőt, sok olyan szükséges beruházás is, amely nem okozott volna gondot normál időkben.
Ez a körzetére is igaz?
Igen, sőt! A lakóhelyemen, Rákospalota 4.sz. körzetében sajnos állandósult az a néhány fő probléma, ami miatt kevésbé komfortos már itt lakni, mint 20-30 évvel ezelőtt. Alapvetően ez egy rendezett, kertvárosi családi házas övezet, illetve egy részében a nagyon jól gondozott és vigyázott társasházi rész, a Sóder-gödör lakótelep található benne. A csend és nyugalom szigete lenne, de az agglóból beáramló napi több ezer autó megkeseríti az életünket. Érdekes módon a gondok majdnem egybeesnek a „zöld” képviseletemmel: célom az átmenő autóforgalom visszaszorítása, a zaj és a por további csillapítása (hiányzik egy szakasz az M3-as zajvédő falából), télen a nem megfelelő szilárdtüzelőanyagból származó korom okoz gondot, de biztonságos kerékpársávok kialakítása is nagyban javítaná az életminőségünket. Cél a jobban karbantartott utak, a járdák és a gyalogátkelőhelyek, valamint több rendszerbe kötött kamerák telepítése is.
Ezek azért nem elérhetetlen célok, hogy halad a megvalósítással?
Lassan, igen lassan, ami engem néha az őrületbe kerget. Minden évben egy kis lépést azért teszünk: a 30-as zóna kiterjesztése, fekvőrendőrök kihelyezése, megállni tilos táblák a veszélyes sarkokon, egy „ide tényleg ne hajts be” kereszteződés felfestése, gyakoribb sebesség ellenőrzés. Lettek új kamerák, fedett buszmegálló is és a zajvédőfal is bővült. Viszont van néhány ügy, amiben elakadás van: két utcánkban évente kétszer igénylem a forgalomcsillapító eszközöket, mindig elmarad, és ugyanígy járok egy gyalogátkelőhely tervezésével az Epres soron, ezt ráadásul a szomszéd körzet képviselőjével, Szilvágyi Lászlóval közösen szorgalmazzuk. Szintén vele van egy nagyobbacska projektünk is: a Régi Fóti úton „felokosítanánk” a zebrát, ezzel növelnénk a gyalogosbiztonságot. Mint látható, nem a lehetetlent kérem, de úgy érzem, előbb lesz űrkikötő a körzetben, mint a Fazekas soron virágláda.
De a panasz végét mindig szeretem lezárni valami jóval! Uniós pénzből szépen megújult a Wesselényi sarkán található kis terünk. Rá is fért! Továbbá idén egy elég hosszú utca szakaszon vadonatúj járda épül. Ja, és ne feledjük, hogy amikor képviselő lettem, állandó panasz volt a zöldfelületek gondozotlanságára. Ez az átszervezések és a folyamatos kapcsolattartással megoldódott, sőt jól láthatóan kivirágoztunk!
Kerékpársávok? Olvasható volt több helyen a híre.
Ne, ne, ne, csúnyát fogok mondani, ha erről faggat. Ez az állatorvosi ló, amit egy bizottság tervezett. A hozzá nem értő és gyakorlatban tapasztalatlan „szakértők” alkották, ami miatt a létező összes betegség meg is jelent. Hiába magyarázzuk, hogy a kerületnek vajmi köze volt hozzá, ezt a BKK nevű műintézmény követte el, aki csak nevében budapesti, mert egy külön entitás. Ezek a kerékpársávok csak szépítés, de valójában hatalmas kudarc az egész.
Amúgy mit csinál, mit tud tenni egy képviselő?
Két részre szoktam bontani: amikor a testületben döntünk, akkor a kerület fejlődésért dolgozunk. Nálunk én a haladás és a fenntarthatóság pártján állok. Ráadásul türelmetlen is vagyok, hangos is, sokszor van különvéleményem, nem megszokott módon még őszinte is… Ezek miatt nem „a kedvelt fickó” vagyok, de azért úgy érzem, hogy már elfogadtak – még ha nem is értik néha, hogy mit miért mondok.
Másodsorban pedig a körzetben a fent említett fejlesztésekért harcolok. Majd’ mindennapra jut legalább egy megkeresés. Többnyire apróságok, fametszés, roncsautók elszállítása, parkolási problémák, illegális szemétlerakás, de időnként egy-egy jófajta szomszédháborúba is belecsöppenek. Szerencsére a hivatalunk vezetői segítőkészek, jó a kapcsolatunk, ezért a lehetőségekhez mérten a gyors megoldásra törekszünk. Persze van, amikor magam oldom meg egy-egy szemétkupac elszállítását. Természetesen nem posztolva, azt valahogy cikinek érzem ilyen ügyekben.
De ha már ezekről beszélünk, hadd oszlassak el a képviselői javadalmazással kapcsolatban egy tévhitet. A képviselők tiszteletdíja valahol a bérminimum környékén van. Én vagyok olyan helyzetben, hogy emellett biztos hátterem és egzisztenciám van, ami könnyebbé teszi a képviselői munkámat.
Ha már így belevágott: van pénz, vagy nincs? Ellentmondóak a két oldal hírei.
Mint többnyire, valahol középen az igazság. Minden fajta pénz van, egyfajta nincs: elég. Az tény, hogy eddig nem látott mennyiségű pénz, 31 milliárd Ft szerepel a költségvetésünkben. Ennek kb kétharmada a kötelező feladatokra megy el. Az intézmények fenntartása az egekbe szökött a rezsiárak miatt, ide tartozik a dolgozók bére, annak adóterhei, a szükséges dologi kiadások, gyermekétkeztetés, stb. A maradék összeget lehet önként vállalt feladatokra fordítani, illetve ebből kellene a beruházásokat finanszírozni.
Nos, ha ez tényleg így lenne, akkor a maradék bőven elég a szükséges felújításokra, sőt lehetne még a ciklus alatt egy sport és rendezvénycsarnokunk: a Deák utcai torzóból bármi is. DE – és ilyenkor jön a lényeg –, a kb. 10 milliárd Ft töredéke sem marad meg!
Kezdjük ott, hogy az állam – mert nekünk olyan jól megy –, visszavesz 2,5 milliárd forintot „szolidarítási adóként”, mit tudom én mire, talán Alsópusztán egy új stadionra… A helyi pedagógusoknak és egészségügyi dolgozóknak bérkiegészítést fizetünk, hogy maradjanak a kerületben. Az SZTK-nk évi 1 Mrd Ft pluszt kíván, a szociális bérlakások 500 millió Ft-ot, a gyerekek étkezésére a kötelezőn felül még 500 millió Ft megy el. Egy bölcsis naponta 11.800 Ft-ba kerül, aminek a felét sem fizeti az állam, de jelentős tétel a szociális kiadások is… A kerületben sajnos elég sok a rászoruló. Ezek mind-mind állami (pontosítok: központi kormányzati) feladatok lennének, de rájöttek, hogy a hülye önkormányzatok úgyis kifizetnek mindent helyettük.
Egy jó példa a szúnyoggyérítés! Elvileg az adóforintjainkból az állami katasztrófavédelem feladata lenne, gyakorlatilag nem csinálja, ezért mi – az állampolgárok – még egyszer kifizetjük, hiszen végül az önkormányzat végezteti el. Ha ezeket gondosan összeadjuk, alig marad valami. Évente néhány utcát, pár játszóteret és talán egy közintézményt tudunk felújítani.
Viszont… Most egy „viszont” jön… A takarékosságból és a megszorításokból viszont nem lesz énekes halott sem, csak azt érzi a lakosság, hogy legjobb esetben is stagnálunk.
Mi lenne a megoldás? Vannak javaslatok?
Persze, hogy vannak, és még csak fel sem kell találni a spanyol viaszt. Elég nyitott szemmel járni és a jó példákból tanulni. A legfontosabb az maga a szemléletváltozás lenne: ha nincs pénzed, csinálj! Na ez itt elég döcögős, mert a 30 év megszokásait nehéz átírni. Eddig jött a pénz az államtól vagy a fővárostól – ami ugye a polgárok adóforintjai – és az lett szétosztva, jutott, amire jutott. Arra, hogy legyenek saját bevételeink, ami üzletszerű működésből származik, nem volt a kerület rákényszerítve.
Most viszont már nem jut a hideg vízre se lassan, ezért fájóbb az elmúlt évtizedek tétlensége. De van még lehetőségünk, akár a magántőkét bevonva, közös vállalkozásokat indítani. Eddig érdemi pályázataink sem voltak, ezen a területen is sürgősen lépni kell – persze ez is akarat kérdése. Aztán elég régimódi maga költségvetésünk is: minden összeget felcímkézünk, ezt cukorra rakjuk félre, azt olajra, amazt meg lisztre, aztán az év végén megnézzük, hogy maradt-e valami vagy már decemberben üres lett-e a kamra. Egy modern költségvetés sokkal rugalmasabb, sokkal több tartalék van, amiből, ha akciós az olaj, akkor veszünk.
Lassan a végére érünk az interjúnak. Hogy látja a kerületi politikai életet?
Ha magát a pártpolitikát érti ez alatt, az szerencsére a napi munkában nem vehető észre. Sőt, igazán a képviselőtestületben sem. Az üléseken hamarabb meg tudom, hogy 1964-ben a tanácselnök kivel szavazott és kivel volt rosszban, mint hogy melyik párt tagja a hozzászóló. Megjegyzem, ettől néha frászt kapok, órák mennek el felesleges vitákkal, ahelyett hogy a kerület fejlődése, illetve maga az aktuális előterjesztés lenne fókuszban. Ráadásul én tisztességesen felkészülők, mindent elolvasok, a legutóbb még a 170 oldalnyi igen apróbetűs belső ellenőri jelentést is. Elég érdekes volt az anyag, persze nem szólt hozzá senki. ’19-ben a pártok és civil szervezetek összefogásával szereztük meg a nagyarányú többséget és így is kezelnek minket, nem mint pártkatonákat. Úgy érezhető, most is erre van igény a szavazókban. Hogy esetleg pár százalék különbség miatt valamelyik párt mégis dominálni és diktálni akar jövőre, csak átmeneti dolog: külön-külön sokra nem megyünk! Remélem belátják ezt azok is, akik most éppen nem így gondolják. Persze a politikában nincs soha, illetve a puskapor szárazon tartása kötelező, mindig kell B terv is.
Mit gondol a kormánypárti képviselőtársairól?
Emberileg, mint az összes képviselőtársammal, korrekt – mondhatni – munkabaráti a kapcsolatunk. Ha kiesnek a szó szerint megírt szerepükből, akkor érezhető, hogy ők is a kerületért dolgoznak. Aztán eltelik néhány perc és visszazökkennek a felolvasó karakterbe és újra földönkívülivé vállnak.
Akkor úgy következtetek, hogy folytatni szeretné a képviselői munkáját?
52 éves vagyok, egész tűrhető szellemi és fizikai állapotbanJ. Ha nem is örökké, de azt hiszem, egy ciklus még belefér. De ez csak a vicc része volt. Rendkívül kitartó ember vagyok, ezért szeretném, hogy a lassan elindult folyamatok beérjenek, és egy stabil költségvetéssel rendelkező, fenntartható kerületben élhessünk. Hiszem, hogy a valóságot is szem előtt tartva, szükség van a zöldpolitikára. Jelenleg csak ketten vagyunk ilyen képviselők, bár két külön pártból, de a célunk közös: érezhetően javuljon az életminőség. Én ehhez kérek támogatást jövőre.
Utolsó kérdés, ha nem titok, magánélet?
Mivel itt lakom, olyan nagy titok nincs. A nagyfiúnk kirepült már, de természetesen a mennyasszonyával Rákospalotán maradtak, sőt, mindketten kötődnek is ide, nagyon büszke vagyok rájuk. Fiam a munkája után a Reac utánpótlás edzője, míg kedvese az agrármérnöki tudását adja a kerületnek. A családi fészek kiürülése után a feleségemmel mi is elszántuk magunkat egyfajta életmód változtatásra. A házat lecseréltük egy lakásra és a hétvégéinket megtoldva egy-két nappal, egy gyönyörű környezetben található tanyán építjük a zöld utópiát.